thomas-sangster.flaunt.nu

 

Az oldal elköltözött!

Párkapcsolat

Thomas Brodie-Sangster mosolyát, tágra nyílt szemeit nehéz elfelejteni, ahogy az "Igazából szerelem" című filmben, lábát lóbálva ül a Temze-partján egy padon nevelőapja mellett, és édesanyja halála után élete legfájdalmasabb problémáját próbálja elmesélni, a szerelmet. De vajon mi a helyzet a valóságban? 2008-ban kezdett el randizni Patience Harding-al, azonban románcuk nem bizonyult hosszútávúnak, 2009-ben szakítottak egymással.

3 év szünet után, 2012 decemberében kapták lencsevéngre a korábbi gyereksztárral, Isabella Mellingel, akit még a középiskolában ismert meg:

"Ő volt az a lány a felső évből. Soha nem beszélt velem, ami teljesen érthető. Nem beszélsz az egy évvel alattad lévő fiúval, én pedig biztosan nem tudtam hogyan beszéljek egy felettem lévő lánnyal."

  

A két fiatal mégis egymásra talált, több eseményen is együtt mutatkozott, mint egy pár. Thomas soha nem szeretett magánéletéről beszélni, így szerelmi életéről sem tudunk további részleteket. 2016-ban felmerültek olyan pletykák, hogy a fiatalok külön folytatják útjukat, azonban ezt egyik fél sem erősítette meg. Egészen 2018-ig, amikor is Isabella nyilvánosra állította instagram fiókját, melyből kiderül hogy boldog párkapcsolatban él egy Will nevű fiatalemberrel. 

Arról nincs semmi információnk, hogy Thomas együtt van e bárkivel jelenleg, feltehetőleg szingli és a karrierjére koncentrál.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre